Fontos határidő kitolásával teremtene egyértelmű helyzetet a napelemes iparág

2021. június 30. – Otthonfelújítási program elszámolás változás Eddig az időpontig a megszokott szaldó elszámolási rendszerben szerződhetnek a pályázók, ezt követően azonban már csak – az eddigiekhez képest hátrányosabb, részleteiben még nem ismert – bruttó elszámolásban köthetnek szerződést az áramszolgáltatókkal. Az új elszámolás akár kétszer akkora napelemes rendszert is jelenthet, így akik fűtést is terveznek korszerűsíteni, nekik ez óriási plusz költséggel fog járni, amennyiben a támogatást igénybe szeretnék venni.

7 pontból álló javaslatot nyújtott be a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) az új elszámolási rendszer kialakítási folyamatát koordináló Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kérésére.

  1. A szaldó elszámolást felváltó bruttó pénzügyi elszámolás: A HMKE (háztartási méretű kiserőmű) által megtermelt és közcélú hálózatba visszatáplált villamos energiát a hálózati szolgálattó DSO (vagyis az elosztó cég) teljes egészében vásárolja meg az aktuális piaci – tehát az aktuális bruttó hatósági áron.
  2. A HMKE által megtermelt és a hálózatba visszatáplált teljes villamos energia mértékéig jogosult villamos energiát felhasználni a mindenkori bruttó lakossági ár 20%-áért a termelő tulajdonában álló más ingatlanban – közös mérlegkör.
  3. Fűtések elektrifikációjának ösztönzése. A B vezérelt H és Geo fűtési tarifákkal szemben is legyen elszámolható pénzügyi alapon a teljes HMKE által megtermelt villamos energia mennyiség.
  4. Elektromobilitás és házi villamosenergia-tárolás ösztönzése. A szaldó elszámolás felváltásával egyidejűleg bevezethetnénk az elektromos autók otthoni töltésének kedvezményes időszakát (lásd okosmérés javaslat), ahol a csúcsidőn kívüli időszakban a B vezérelt H és Geo fűtési tarifához hasonló mértékű áron lehetne tölteni az elektromos autót vagy a házi akkus energiatárolót. Ezzel a kedvezményes töltési lehetőséggel szemben is legyen elszámolható pénzügyi alapon a HMKE által megtermelt teljes villamos energia mennyiség.
  5. Okosmérés. A szaldó elszámolás módosításával javasoljuk az okosmérés lehetőségei jogszabályi hátterének megteremtését is. Javasoljuk, hogy tarifa idősávokkal ösztönözzük a villamosenergia csúcsidőn kívüli felhasználását. A DSO-k által telepített digitális mérők mindegyike alkalmas többtarifás mérésre, ahol lehetséges, be kell vezetni, hogy a csúcsidőn kívüli időszakokban a B vezérelt tarifával azonos áron lehessen megvásárolni a villamos energiát.
  6. A beruházási támogatást igénybe vevőkre vonatkozólag a 2021.06.30-ig benyújtott igénybejelentés legyen a mérvadó határidő.
  7. A szaldós elszámolásban a HMKE rendszerek AC oldali teljesítmény maximuma 50 kVA. Javasoljuk, hogy a Bruttó elszámolással párhuzamosan ez a határ emelkedjen fel 200 kVA-ra.
További bejegyzések
Hitelkonstrukció vállalkozások számára 2023-ban

A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, az energiahatékonysági fejlesztésekhez pedig forrásokra van szüksége a kkv-knak. A magyar kkv-k talpon maradásának és versenyképességének megőrzése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5%-os ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit. 2023 januártól […]

Tovább olvasom
Otthonfelújítási támogatás 2022.12.31. után

Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben. A támogatást 2023.03.31-ig vehetik igénybe azok, akik kizárólagosan vagy részben napelemes rendszert szerettek volna elszámolni és Mivel sok mindenkinek elhúzódtak a folyamatban lévő projektjei, mint pl a tetőáthajtás, sok esetben a napelemes rendszer nem kerülhetett fel a tetőre, a Kormány erre […]

Tovább olvasom
Nem érdemes tovább várni, pályázat nélkül is megéri napelemet telepíttetni!

Marad a rezsicsökkentés, a Magyar Kormány szerint mintegy 100 ezer kkv részére, azonban ennek szigorú feltételei vannak. Blogbejegyzéseinkben ezeket szedtük össze, illetve, hogy mire számíthatnak azok a vállalkozások, akik kiesnek a kedvezményes villamosenergia- és földgázárra jogosultak köréből. Kitérünk arra is, hogy melyik két fontos dátumot kell feljegyezzük a közeljövőre vonatkozóan. 2022. augusztus 1-től megváltozik az […]

Tovább olvasom
ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram