Fűtés típusai - 1. rész

Gyakran visszatérő kérdés egy új családi ház építésekor, hogy milyen fűtési rendszer a legjobb? Elsőre kijelenthető, hogy erre nincs egyértelmű válasz. Több egyedi körülménytől függhet, egyrészt az épülettel, másrészt a felhasználóval kapcsolatban.

Az épülettel kapcsolatosan fontos, hogy földrajzilag hol helyezkedik el, milyen a tájolása, hőszigetelése, mérete, belmagassága, szintek száma és jellege. Valamint fontos, hogy a felhasználónak milyen a komfort igénye, hőigénye, hőtűrő képessége, vannak-e speciális vezérlési igényei, elvárásai, mennyire fontos számára a környezet védelme, milyen fokú releváns ismeretekkel rendelkezik, ragaszkodik-e a jól ismert márkák által gyártott termékekhez vagy kevésbé ismert, esetleg „noname” termékektől sem zárkózik el és nem utolsó sorban, erre mennyi anyagi forrást tud áldozni.

Az otthonunkban található fűtés elsődleges célja a számunkra megfelelő hőmérséklet biztosítása a fűtési időszakban. A fűtőtest által előállított hőenergiát a helyiségekben konvekcióval, sugárzással és hővezetéssel adja át úgy, hogy közben a helyiségben tartózkodóknak kellemes hőérzetet biztosít.

Ezen felül a fűtési rendszer más feladatokat is ellát. Többek között megóvja az otthonunkat a különböző környezeti hatásoktól és segít annak állagát megőrizni.

A legtöbb lakás tulajdonos, mint sok mindenben, így a fűtés esetében is szeret az egyszerűségre törekedni. Fűtési szezon kezdetekor bekapcsolja a fűtést, beállítja a termosztátot a számára ideális hőfokra és élvezi az otthona kellemes melegét. Mivel senki sem szeret fázni vagy azt mérlegelni, hogy mire lesz elég meleg víz, így érdemes jól megtervezni és kialakítani fűtési rendszerünket. Sok kellemetlenségtől megóvhatjuk így magunkat a későbbiekben, különösen, ha gyermekek is élnek a háztartásban. Elég nagy fejtörést okozhat például télen, ha olyan fűtési rendszert választunk, amely akár egy elemének a meghibásodása is „szünetelteti” fűtésünket, akár hetekig, mert nem egyszerű hozzá alkatrészt kapni, nem egyszerű szerelőt találni stb. Ez az eset különösen problémás, ha a fűtés és a melegvíz is egy hőtermelőről működik.

Az őstörténetben az otthon fűtése egyszerű, ugyanakkor nagyon munkaigényes és piszkos művelet volt. A kutatók bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy az ember több, mint egy millió éve használja a tüzet fűtésre és főzésre. A fűtés történelmében újabb fordulatot jelentett Benjamin Franklin találmánya, a Franklin-kályha, amely egy szemből nyitott, öntött vaskályha volt. A belső terelőlapok kialakításával a kályha belső tereibe terelte a forró füstöt, ezzel növelve a fűtés hatásfokát és biztonságosabbá téve az otthonok fűtését. Az idő előrehaladtával az emberek fokozatosan áttértek a kandallókról a kályhákra. A fő tüzelőanyag a fa volt, amelyhez viszonylag könnyen hozzá lehetett jutni. Az 1800-as években a szén lett az elsődleges tüzelőanyag forrás, majd az olaj, amit hamarosan a gáz váltott le.

A XXI. század ház tulajdonosai szinte korlátlan fűtési lehetőség közül tudnak választani az igényeiknek megfelelően. Ugyanúgy elérhető a fával, gázzal való fűtés is, mint a villanyfűtés vagy napelemes és hőszivattyús fűtési rendszerek is. Napjaink intelligens vezérléses rendszerei gondoskodnak arról, hogy a fűtés a lehető legoptimálisabb és energiatakarékosabb legyen számunkra.

A fűtési rendszerek általában hőtermelő, hőszállító és hőleadó részből állnak.

Hőleadás fajtái

Az emberek szempontjából a fűtés élvezeti részét a hőleadó egységek adják és rajtuk keresztül kerülünk közvetlen kapcsolatba a meleggel. Érdemes megnéznünk, hogy ezek a hőleadó egységek milyen módon képesek leadni a meleget, hiszen komfort szempontból ez is fontos lehet!

1. Konvekció (hőáramlás)

Konvekciós áramlás alatt a fűtőtestben lévő folyadék hőt felvevő részecskéinek áramlását értjük. Hőáramlás során az anyag elmozdul a melegebb tartományból a hidegebb terület felé. Az áramlást nem külső erő (ventilátor, szivattyú) hozza létre, hanem a folyadék különböző hőmérsékletű részecskéinek találkozása. Ebben az estben a levegőt melegítjük fel, ami átadja a hőt a helyiségben található tárgyaknak, bútoroknak.

2. Sugárzás (hősugárzás)

A hősugárzás során a meleg testek elektromágneses hullám formájában energiát sugároznak ki, amelyet a hidegebb testek részben, illetve teljesen elnyelnek és ezzel együtt fel is melegednek. Ebben az esetben a levegőt nem, csak közvetlenül az embereket (szerves anyagokat) melegítjük fel.

Mielőtt részleteznénk a fűtési típusokat, szintén fontos figyelembe venni, hogy a használati melegvíz előállítását hogyan tervezzük, ugyanis annak kombinációja a fűtéssel számos előnnyel és hátránnyal is járhat. A korábban említett meghibásodás lehetősége például sokkal problémásabb, ha a fűtés és a melegvíz előállítása összefüggésben áll. Azonban sokkal egyszerűbb és költséghatékonyabb lehet azok komplex megvalósítása. Így tehát ez is egy olyan szempont, amit mindenképp érdemes személyreszabottan, a helyszíni körülmények és a felhasználó igényei függvényében figyelembe venni!

FŰTÉS TÍPUSAI

1. Konvektoros fűtés

Magyarországon a szakértők szerint nagyjából 3 000 000 konvektor készülék található. Nem kérdés, hogy a gázkazán mellett a konvektor a legnépszerűbb. A konvektor gázzal működik, a gázkazánnal ellentétben itt nem egy készülék látja el az egész házat, hanem minden helyiségben az ott lévő konvektor fűt. Itt is a gáz elégetésével történik meg a fűtés.

A konvektor lehet kéményes és parapetes. Ma már inkább csak parapetes készülékek vannak, mivel ezek a kültérről szerzik be az égéshez szükséges oxigént, így sokkal biztonságosabbak. A konvektoroknál nagyon fontos, hogy legyen évente egy karbantartás, amikor a szerelő kitisztítja és átvizsgálja a készüléket.

Mi lesz veled, konvektor-nagyhatalom?

Mint minden fűtésnek, úgy a konvektoros fűtésnek is meg vannak a maga hátrányai. A konvektoros fűtés inkább a kisebb házaknak jó választás. Ha egy nagy családi házról van szó, akkor ott minimum 6-7 konvektornak kellene lennie. Ez nem csak, hogy készülékek megvásárlása tekintetében nagyon sok, hanem gazdaságtalan is.

Minden készülékben van gáz égetés, így ha már 6-7 konvektor működik akkor sokkal több gáz ég el, mintha a ház fűtését egy központi fűtés biztosítaná. Hátránya még, hogy a régi lemez radiátorok felmelegedése során pattogás hallatszik, ahogy tágul a lemez a hő hatására.

A konvektorok esetében sokan félnek a szén-monoxid mérgezéstől. Ez nem alaptalan, ugyanis a régebbi, kéményes készülékeknél ez könnyen megeshet. Azonban fontos tisztázni, hogy a parapetes készülékek már nem érintkeznek a helyiség levegőjével. Vagy a kéményen keresztül, vagy egy csövön keresztül, de távozik az égéstermék, valamint a külvilágból szerzi meg az égéshez szükséges oxigént. A parapetes konvektornak nincsenek veszélyei, azonban ehhez mindenképp fontos, hogy évente egyszer el legyen végezve egy karbantartás.

Ha gázfűtésről van szó, akkor örök vita téma, hogy konvektor vagy gázkazán. Bár sokaknak van konvektora, azért azt látni kell, hogy az idő elhaladt a konvektorok felett. Amikor a fatüzelésű fűtést leváltották konvektorra, akkor az egy nagy újítás és könnyebbség volt az embereknek. Azonban sok konvektor már nem tud lépést tartani például a kondenzációs gázkazánok adta lehetőségekkel. Az új gázkazánok biztonságosak, hosszú élettartamúak, környezetbarátok, keveset fogyasztanak, a kis lakástól a nagy családi házig ideálisak.

A konvektoros fűtés esetében általában egy villanybojler vagy egy hőtárolós (gáz alapú) bojler gondoskodik a használati melegvíz előállításáról.

2. Központi fűtés (gázkazánról)

Amikor egy központi fűtésrendszer működésére gondolunk, akkor egy kazánra, folyamatosan áramló meleg vízre és csövekre, radiátorokra, illetve padlófűtésre gondolunk. A modern központi fűtés esetében a hőtermelő egység lehet egy kondenzációs gázkazán vagy hőszivattyús rendszer, azonban nézzük először a gáz alapú megoldást! A gázkazán feladata a fűtési melegvíz előállítása, illetve annak folyamatos biztosítása, az általunk megadott hőmérsékleti szintnek megfelelően. A fűtésrendszeren belül a hőszállítók csoportjába tartoznak a vezetékek, amelyek a hőtermelőnél indulnak és szállítják a fűtési melegvizet a hőleadó egységekhez, ami lehet radiátor, padlófűtés, falfűtés és mennyezetfűtés vagy ezek kombinációja.

Központi fűtés szerelés gyorsszolgálat - futesrevital.hu

A kondenzációs gázkazán új telepítés esetén minimum 86%-os hatásfokkal rendelkezik. A fűtésből visszaérkező kihűlt víz segítségével kinyeri az égéstermék elvezetőn távozó égéstermék hőtartalmának jó részét, így alacsonyabb égésterméket engedünk ki a kéményen keresztül a szabadba. Azonban ennek alapvető feltétele, hogy alacsonyabb fűtési visszatérő hőmérsékletű fűtővíz térjen vissza a hőleadóktól.

Fűtési rendszer tervezésekor mindig felmerül a kérdés, hogy radiátor vagy padlófűtés, esetleg mindkettő legyen az otthonunkban. A mai modern fűtési rendszerek esetében egyértelműen padlófűtést érdemes használni. Mind a radiátor, mind a padlófűtés alkalmazható kondenzációs gázkazánnal vagy hőszivattyúval történő fűtés esetén is. Minden esetben a felületfűtés a megfelelő választás, mert alacsony költségen, minimális karbantartással, hasznos alapterület felhasználása nélkül nyújt maximális komfortérzetet. Ha erre nincs lehetőség, akkor legalább törekedni kell arra, hogy megfelelően méretezzük a radiátorokat az alacsonyabb visszatérő hőmérséklet és végső soron gazdaságosabb fűtés miatt.

Mi a padlófűtés?

A padlófűtés működése és felépítése a fűtések közül a legegyszerűbbnek is mondható. Az aljzatbetonba meleg vizet keringtetünk egy szabályosan lefektetett csőhálózatban, ezzel átmelegítve a burkolatot és vele együtt az otthonunkat is. A padlófűtés telepítésének első lépése az aljzat előkészítése. Következő lépésben az osztó-gyűjtők összeszerelését és telepítését végzi el a fűtésszerelő. A csövek megfelelő letekerése és annak nyomáspróbája után jöhet a burkolás. Fontos megjegyezni, hogy padlófűtést nem csak új építésű lakásba lehet telepíteni, hanem felújításkor is, azonban ez nagyobb költséggel jár a burkolat felszedése és a beton felvésése miatt (a csövekkel együtt csak így lehet a padló a korábbi magasságú).

Padlófűtés – Torony Épületgépészet

Padlófűtés felépítésének köszönhetően magasabb komfortérzetet biztosít, mint a többi fűtés típus. Mindez köszönhető annak, hogy a teljes padlófelületen keresztül történik a fűtés és ezért egyenletes hőmérséklet elosztást biztosít az egész lakásban. A padlófűtés alacsonyabb vízhőmérséklettel működik, így kedvezőbb üzemeltetési költséget biztosít számunkra. A fűtési rendszerek közül a padlófűtés egy a szem elől rejtett fűtés típus, ami nem veszi el tőlünk az értékes helyet lakásunkban. A radiátoros fűtéssel ellentétben, a padló túl meleg és száraz lesz ahhoz, hogy a poratkák és egyéb baktériumok meg tudjanak telepedni.

Fal- és mennyezetfűtés

Hasonló elven működik, mint a padlófűtés, azonban alaposabb tervezést igényel, precíz technológiát kell alkalmazni a telepítésnél, nagy mennyiségű csövet kell letekerni, 5°C alatt nem ajánlott a kivitelezése, ezért a cső anyagdíja és a munkadíj is jóval drágább lesz. Azonban egy jóval nagyobb hőátadási felületet nyerünk, ami egyrészt komfortosabb érzetet kelt, mert nem lesz akkora hőingadozás, valamint sokkal gazdaságosabb fenntartási költséget, mert a legmodernebb hőtermelők kifejezetten alacsony fűtővíz előállításánál működnek jó hatásfokkal, ezáltal gazdaságosabban.

Felületfűtés és -hűtés - Ezermester 2019/2

Mindkét rendszer egyaránt használható fűtésre és hűtésre. A mennyezetfűtést egyenletes hőeloszlás és nagyon jó hőérzet jellemzi. Rugalmas alkalmazás: monolit betonfödémbe, vakolt mennyezetre vagy álmennyezeti födémnél is szerelhető. Magas a hatékonysága és optimális a helykihasználása. A falfűtés esetében a hő egy részre felfelé áramlik. Közepes a hatékonysága, melyhez közepes kényelmi szint társul. Acél, gipszkarton szerkezetbe szerelhető panelekkel vagy vakolt rendszerrel lehetséges a telepítése. Ebben az esetben azonban a falra nem lehet polcokat vagy szekrényeket szerelni.

Radiátoros fűtés

A radiátorok kivitelezése gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, mint ha felületfűtést terveznénk. A radiátor a környezetének konvekciós hőleadás útján adja át a hőenergiát a környezetének. A fém anyagú radiátor a vele közvetlen érintkezésben lévő levegő részecskéit melegíti fel. A felmelegített levegő felszáll és a felvett hőt átadja a helyiség távolabbi tárgyaknak. A felszállt meleg levegő helyére pedig az alulról érkező hidegebb levegő áramlik és így egy levegő keringés indul el. A radiátorok közvetlen közelében lévő területek erősen fűtöttek, míg a helyiségben távolabbi területek kevésbé vagy egyáltalán nem fűtöttek, ezért a komfortérzés alacsonyabb, az energiafogyasztás pedig magas.

Radiátoros fűtés kiépítése | Épületgépészet Budapest

A radiátor egyik alap tényezője, amit a kiválasztásnál figyelembe kell vennünk, az a teljesítmény. A radiátor teljesítménye határozza meg a hőleadás értéket és így a teljes fűtési rendszer egyik legfontosabb paramétere is. Ebben az esetben is érdemes arra ügyelni, hogy a radiátor teljesítménye és mérete ne legyen kisebb vagy nagyobb a szükségesnél. A nagyobb radiátor sem anyagilag, sem pedig hely kihasználás szempontjából nem lesz megfelelő számunkra. Alacsony teljesítményű radiátor esetében pedig fázni fogunk.

3. Vegyestüzelésű kazán

A vegyes tüzelésű kazán jó választás lehet olyan vidéki házban, ahol saját vagy olcsó fával tüzelhetünk. A faelgázosítónak már sokkal igényesebb és extra alacsony nedvességű faanyagra van szüksége a megfelelő működéshez. Ezek a kazánok magas hőmérsékletű fűtési vizet állítanak elő, ami radiátoros hőleadókhoz jó párosítás. Ha felületfűtéshez is használjuk, akkor mindenképpen keverni kell a fűtési vizet a visszatérő fűtési vízzel, azonban így a hatásfok csökkenni fog. Puffertároló beépítése a hőtermelő és a hőleadó közé feltétlen ajánlott.

Vegyestüzelésű kazán – a hagyomány és a biztonság kombinációja - Praktiker  Ötletek
További bejegyzések
Elvesztél az információk tengerében? Szaldó? Bruttó? Mi segítünk!

Meglévő rendszertulajdonosok, 2023.09.07. előtti igénybejelentéssel rendelkezők Nemrég írtunk blogot a várható fejleményekkel kapcsolatban, akkor azonban még csak kalkulálni tudtunk az esetleges lehetőségekkel. Nagy port kavart az a TikTok videó, amiben az éves szaldó megszüntetését vetítette előre Lantos Csaba energiaügyi miniszter a már meglévő napelemes rendszerek vonatkozásában. Ezt követően a Fidesz frakcióvezetője a bejelentés felülvizsgálatát kérte, […]

Tovább olvasom
Nézzük az aktuális helyzetet!

Kedves Ügyfeleink, Érdeklődők! Az elmúlt hetekben nap, mint nap fokozott figyelemmel kísérjük az őszre ígért konkrét információkat, ami egyaránt hatással lehet meglévő és leendő Ügyfeleinkre is. Ezért készítettünk egy rövid összefoglalót az aktuális helyzetről. Meglévő napelemes rendszerrel rendelkező Ügyfelek: Még van remény, nincs minden veszve! A múlt héten nagy port kavart Lantos Csaba energiaügyi miniszter […]

Tovább olvasom
Van már engedélyed?

Mi vonatkozik azokra, akik már rendelkeznek hálózatra visszatápláló (2022 októberig beadott igénybejelentés esetén) engedéllyel, szerződéssel? A jelenleg ismertek szerint még mindig azok járnak a legjobban, akik tavaly időben intézkedtek és akár önállóan, akár egy napelemes cégen keresztül, de beadták az igénybejelentésüket az áramszolgáltató felé. Náluk ugyanis minden feltétel adott. Az áramszolgáltató lassú ügyintézésének ellenére, mostanra […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram