Hálózatra tápláló vagy sziget üzemű inverter?

Mint azt a hálózatra tápláló inverter neve is mutatja, ez az inverter típus az összeköttetést jelenti az elektromos közműhálózat és a napelemek között. A probléma az, hogy a napelemekből érkező elektromosságnak mind az erőssége, mind a feszültsége igen változó, vagyis önmagában még egyáltalán nem alkalmas arra, hogy belépjen a közműhálózatba.

Éppen ezért, mint ahogy azt korábban említettük, az inverter szenzora figyeli a hálózati áramot, és annak változásait érzékelve módosítja az általa a rendszerbe küldött, a napelemekből származó átalakított áramot.

Célszerű a napelemeket soros kapcsolással, több csoportba osztva rákötni, a minél nagyobb hatékonyság érdekében.

Bizonyos inverterek 2-3 munkapontkövető körrel is rendelkeznek, azaz annál több napelem-csoportot lehet rákötni.

Azonban fokozottan ügyelni kell a megfelelő dőlésszögre, a takarás elkerülésére, ugyanis az egy csoportba kötött napelemeknek mindenképpen megegyező pozícióban kell elhelyezkednie.

Mivel a nem egyformán teljesítő napelemek rontják egymás hatásfokát, így ha valami differencia adódna, akkor az eltérőeket célszerű másik csoportba kötni. Ezt egy SolarEdge inverter azonban ügyesen kezeli, az egy sztringbe kötött, különböző teljesítményű napelemek ugyanis nem rontják le egymást a teljesítményoptimalizálóknak köszönhetően. Az okos rendszer további előnyeiről itt tudsz olvasni!

A hálózat kialakításától függően használhatunk egy- illetve háromfázisú invertert, amelyikre adott esetben szükség van, ellenben három darab egyfázisút is használhatunk fázisonként, azonban ez kevéssé gazdaságos. Az általunk forgalmazott inverterek itt találod!

Ezen kívül választhatunk transzformátoros és transzformátor nélküli inverterek közül.

Az előbbire elsősorban a vékony rétegű napelemeknél van szükség, azonban a transzformátor valamelyest lecsökkenti a hatásfokot (pár százalékkal), viszont a mostani félcellás vagy monokristályos napelemeknél már felesleges ez az alkatrész.

30%-os hatékonyág mellett a transzformátoros körülbelül 95-96%, míg a transzformátor nélküli inverterek 96-98%-os hatásfokkal képesek működni.

A szigetüzemű rendszereknél is átalakítás az inverter feladata, itt azonban az akkumulátorokból érkező egyenáramot alakítja hasznosítható váltóárammá.

Szigetüzemű napelemes rendszerek

Mindenképpen érdemes megvizsgálni, hogy a zárt hálózatra kapcsolt fogyasztóknak mekkora a teljesítménye, mert ebből lehetnek gondok.

Szigetüzeműeknél ugyanis előfordulnak „módosított szinusz jelet” képző típusok, amelyek a hálózati áram egyenletes szinuszgörbéje helyett sokkal inkább szögletes, netán trapéz alakú jelet adnak le.

Ennek egyetlen magyarázata, hogy ezt könnyebb előállítani.

Azonban ez a készülékek számára akár ártalmas is lehet, éppen ezért fontos alaposan utánanézni a vásárolt inverternek, és célszerű minőségi terméket venni, hosszú gyártói garanciával.

Hiszen egy „no name” darab lehet, hogy olcsóbb valamivel, viszont ahhoz nem jár több éves gyártói garancia javításra, cserére, ezen kívül a hatásfoka sem biztos, hogy nem kezd el rövid időn belül drasztikusan esni.

További bejegyzések
Hitelkonstrukció vállalkozások számára 2023-ban

A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, az energiahatékonysági fejlesztésekhez pedig forrásokra van szüksége a kkv-knak. A magyar kkv-k talpon maradásának és versenyképességének megőrzése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5%-os ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit. 2023 januártól […]

Tovább olvasom
Otthonfelújítási támogatás 2022.12.31. után

Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben. A támogatást 2023.03.31-ig vehetik igénybe azok, akik kizárólagosan vagy részben napelemes rendszert szerettek volna elszámolni és Mivel sok mindenkinek elhúzódtak a folyamatban lévő projektjei, mint pl a tetőáthajtás, sok esetben a napelemes rendszer nem kerülhetett fel a tetőre, a Kormány erre […]

Tovább olvasom
Nem érdemes tovább várni, pályázat nélkül is megéri napelemet telepíttetni!

Marad a rezsicsökkentés, a Magyar Kormány szerint mintegy 100 ezer kkv részére, azonban ennek szigorú feltételei vannak. Blogbejegyzéseinkben ezeket szedtük össze, illetve, hogy mire számíthatnak azok a vállalkozások, akik kiesnek a kedvezményes villamosenergia- és földgázárra jogosultak köréből. Kitérünk arra is, hogy melyik két fontos dátumot kell feljegyezzük a közeljövőre vonatkozóan. 2022. augusztus 1-től megváltozik az […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram