Megjelent a 100%-os lakossági támogatás végleges kiírása!

Jövedelemhatár

Nagyon sok tényező változott, így nem árt végig nézni újból a szempontokat. Az első és talán legfontosabb szempont, aminek meg kell felelnünk az a jövedelemhatár. Mint ahogy várható is volt, szűkítették a keretet. A bruttó 4 850 000 Ft-os egy főre jutó jövedelemhatár maradt, azonban a képlet elemeit megváltoztatták. Míg korábban a beruházással érintett ingatlanban lakcímkártya szerint állandó lakcímmel rendelkező természetes személyeket néztek, most kizárólag az ingatlanban (rész)tulajdonjoggal rendelkező személyek száma és jövedelme a mérvadó.

Így tehát tulajdoni lap szerint szükséges ellenőriznünk, hogy pontosan hány tulajdonosa van az ingatlannak 2021. augusztus 30.-ai állapot szerint (ami szintén új tényező) és közülük hány személy rendelkezik 2020-ban jövedelemmel. Ezt a számot kell leosztanunk a tulajdonosok és jövedelemmel rendelkező személyek számával az alábbiak szerint:

Ami sokak számára könnyítést jelentett ennek a szempontnak a megfeleléséhez, az a gyerekek beszámítása volt. Míg az előző kiírás erre nyújtott lehetőséget, a véglegesben nem számíthatjuk őket a leosztandó személyek körébe. Azonban plusz pontot jelenthetnek. Így tehát csak a tulajdonos és tavaly jövedelemmel rendelkező személyek számítanak az osztásban.

A támogatásban részesíteni kívánt ingatlanban 2021. augusztus 30.-i állapot szerint állandó lakcímmel rendelkező, 18. életévét be nem töltött személyek száma szerint 1 gyermek 2 pontot, 2 gyermek 3 pontot, 3 vagy több gyermek 4 pontot jelent. Amennyiben nincs gyermek, erre 1 pontot lehet kapni.

Műszaki csomagok

A következő nagyon fontos változás a műszaki csomagokban van. Korábban összesen három műszaki csomagra lehetett pályázni, csak napelemes rendszerre vagy két fűtéskorszerűsítési csomag egyikére, attól függően, hogy van-e központi fűtés az ingatlanban. A csak napelemes rendszer csomagja maradt, továbbra is az előző évi fogyasztásra méretezett napelemes rendszerre lehet pályázni, ami maximum 5 kWp lehet. Mivel a napelemes rendszer méretét nem növelték, a második csomag (napelemes rendszer, fűtéskorszerűsítés fűtőpanelek vagy infrapanelek beépítésével, akkumulátoros tárolóegység és nyílászárók cseréje) teljesen kivitelezhetetlenné vált műszakilag, így ezt a csomagot már nem választhatjuk a végleges kiírás szerint.

Helyette a második és harmadik csomag ötvözetét találjuk, melyen a meglévő fűtést 12 KW-os hőszivattyús rendszerrel tudjuk kiváltani, amely lehet levegő-levegő (klíma) vagy levegő-víz (padlófűtéshez, radiátorhoz) típusú. Ehhez kizárólag kiegészítő fűtés céljából tervezhetünk maximum 2 db fűtőpanelt helyiségenként maximum 6m2-es helyiségbe, ami nagy valószínűséggel egy fürdőszobát vagy wc-t jelent.

Érdemes figyelembe venni, hogy korábban ezt a fűtéskorszerűsítési csomagot az előző évi fogyasztásra és a pályázat keretein belül megvalósításra kerülő fűtés energiaigényre lehetett méretezni, azonban a végleges kiírás szerint az előző évi fogyasztásra nem lehet számolni, kizárólag a fűtési energiaigényre. Így ehhez a csomaghoz tartozó napelemes rendszer méretét sem növelték meg. Összefoglalva korszerűsíthetjük a fűtésünket, amelyre méretezhetjük a napelemes rendszert, de a jelenlegi villanyszámlánk megmarad.

Sokak számára nem egyértelmű a második csomag, így szeretnénk kiemelni, hogy a csomag minden eleme (napelemes rendszer, akkumulátoros tárolóegység, hőszivattyús rendszer, nyílászárók cseréje) kötelezően megvalósítandó, tehát nem választhatjuk ki a számunkra szimpatikus elemeit.

Itt behoztak egy sokak számára kizáró tényezőt a nyílászárókat illetően. A végleges kiírás szerint ugyanis az pályázhat a második műszaki csomagra, aki legfeljebb a nyílászárói felét cserélte ki az elmúlt években. Ebben az esetben lehetősége van a maradék nyílászárók cseréjére és a műszaki csomag többi elemére. Aki azonban nyílászáróinak több, mint felét vagy akár az összeset kicserélte, nem részesülhet támogatásban, legalábbis ezt a műszaki csomagot nem választhatja.

Érdemes tehát átgondolni, hogy melyik csomag a legideálisabb számunkra, ugyanis a hőszivattyú típusától függ ugyan, de több költséggel is járhat, ha szeretnénk a fűtési rendszerünket korszerűsíteni. A levegő-víz típusú ugyanis jó esetben a meglévő központi fűtésünkre csatlakozik rá, amely nem követelmény (az előző kiíráshoz képest), de nem is elszámolható költség annak kiépítése.

Nyugdíjasok

Hoztunk egy jó hírt is, miszerint a pályázatban kitértek a nyugdíjasok kérdésére is. A felhívás tekintetében jövedelemnek minősül a nyugdíj is. A nyugdíj összegének alátámasztása érdekében benyújtandó a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján megküldött 2020. évi tájékoztató.

Napelemes rendszer bővítése

Már meglévő napelemes rendszer bővítésére abban az esetben van lehetőség, ha fűtéskorszerűsítés az igénylés célja a támogatásban részesíthető kapacitáshatárig.

Új ingatlan

Amennyiben az ingatlan tulajdonosai öröklés vagy adásvétel jogcímén módosultak 2021. augusztus 31. és a pályázat benyújtása közötti időben, amire a Dél-Alföldi régióban 2021.12.13-tól van lehetőség, úgy a pályázat benyújtásának időpontjában tulajdonos személyekre kell alkalmazni a jövedelemre vonatkozó képletet. Ajándékozás esetén a 2021. augusztus 30. napi állapot kerül figyelembevételre.

Amennyiben a múltbeli fogyasztás nem állapítható meg (pl. költözés okán vagy korábban nem használt épület kerül használatba), úgy a pályázó a felhívás előírásainak megfelelő energetikai tanúsítvánnyal támasztja alá a pályázat benyújtásakor a saját fogyasztás mértékét.

Épület típusa

Mindkét műszaki csomag esetén telepíthetők a napelemek mindazon épület tetőszerkezetére, az épület funkciójától függetlenül, amely a pályázat által érintett ingatlan szerinti helyrajzi szám alatti földterületen található, így tehát amennyiben a melléképület vagy a garázs tájolása kedvezőbb a napelemes rendszer szempontjából, nem szükséges a ház tetejéhez ragaszkodnunk. Talajra telepítés továbbra sem támogatható.

Elszámolható összegek

Továbbra sem elszámolható költség a pályázatíró és a műszaki ellenőr díja. A maximális fajlagos költségek pedig projektenként változtak. Míg a napelemes rendszerre kW-onként kevesebb összeget adnak, a 3 fázis kiépítését és a villanyóra szabványosításának költségét megemelték.

Projekt befejezési határideje

A korábbi kiíráshoz képest, a napelemes rendszer megvalósítására a támogató okirat megérkezését követően 14 hónap van, míg a második csomag esetében maradt a 18 hónap. A napelemes rendszer telepítéséhez szükséges engedélyezési eljárást a támogatói okirat hatályba lépésétől számított, fázisbővítés nélküli beruházásoknál 6 hónapon, fázisbővítéssel járó beruházásoknál 12 hónapon belül meg kell indítani a szolgáltatónál.

Elbírálási folyamat

A támogatásban részesíteni kívánt ingatlan fekvése szerinti járás fejlettsége szerint szintén pontot lehet kapni. A kapható maximális pontérték 7 pont. Azok a pályázatok részesülhetnek támogatásban, amelyek a tartalmi értékelésen minden értékelési szempontra megfelelt vagy nem releváns minősítést kapnak. Az egyes szakaszokra benyújtott pályázatokat a tartalmi értékelésen kapott pontszám alapján csökkenő sorrendbe szükséges rendezni. A rendelkezésre álló támogatási keretet a pontszám szerint felállított sorrendben osztják szét, azok között, akik megfeleltek a minősítés szerint.

A pályázatok az értékelői javaslatok alapján, régiós megbontás szerint, több döntési körben kerülnek támogatói előterjesztésre.

További bejegyzések
Elvesztél az információk tengerében? Szaldó? Bruttó? Mi segítünk!

Meglévő rendszertulajdonosok, 2023.09.07. előtti igénybejelentéssel rendelkezők Nemrég írtunk blogot a várható fejleményekkel kapcsolatban, akkor azonban még csak kalkulálni tudtunk az esetleges lehetőségekkel. Nagy port kavart az a TikTok videó, amiben az éves szaldó megszüntetését vetítette előre Lantos Csaba energiaügyi miniszter a már meglévő napelemes rendszerek vonatkozásában. Ezt követően a Fidesz frakcióvezetője a bejelentés felülvizsgálatát kérte, […]

Tovább olvasom
Nézzük az aktuális helyzetet!

Kedves Ügyfeleink, Érdeklődők! Az elmúlt hetekben nap, mint nap fokozott figyelemmel kísérjük az őszre ígért konkrét információkat, ami egyaránt hatással lehet meglévő és leendő Ügyfeleinkre is. Ezért készítettünk egy rövid összefoglalót az aktuális helyzetről. Meglévő napelemes rendszerrel rendelkező Ügyfelek: Még van remény, nincs minden veszve! A múlt héten nagy port kavart Lantos Csaba energiaügyi miniszter […]

Tovább olvasom
Van már engedélyed?

Mi vonatkozik azokra, akik már rendelkeznek hálózatra visszatápláló (2022 októberig beadott igénybejelentés esetén) engedéllyel, szerződéssel? A jelenleg ismertek szerint még mindig azok járnak a legjobban, akik tavaly időben intézkedtek és akár önállóan, akár egy napelemes cégen keresztül, de beadták az igénybejelentésüket az áramszolgáltató felé. Náluk ugyanis minden feltétel adott. Az áramszolgáltató lassú ügyintézésének ellenére, mostanra […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram