Napelemes rendszer engedélyeztetésének folyamata

A napelemes rendszerek könnyebb elérhetősége miatt, már egészen köztudott ténynek számít, hogy napelemes rendszert csak egy hosszabb engedélyeztetési folyamat után lehet telepíttetni. Sok kivitelező cég tesz különböző ígéreteket az átadott rendszer határidejével kapcsolatban, azonban valóban rajtuk múlik, hogy az átadás az előre meghatározott menetrend szerint történik? Mi befolyásolja, hogy mégis mennyi ideig tart a folyamat, egészen a helyszíni felméréstől, a termelő napelemig? Az engedélyeztetés különböző pontjai, különböző ideig tartanak, de mit is kell a Megrendelőnek intéznie?

Egy napelemes rendszer telepítéséhez elengedhetetlen a személyre szabott, előre jól megfontolt és tervezett méretezés. Sokszor találkozunk többéves rendszerrel, ahol a kivitelező úgy tervezte meg a napelemes rendszert, hogy a Megrendelő akkori villamosenergia fogyasztási szokásait kielégítse, viszont nem számolt a lehetőségével sem, hogy később a fogyasztás megnövekszik, ezáltal az a rendszer már nem elég ahhoz, hogy a Megrendelő ne fizessen villanyszámlát. Felmerül a kérdés, hogy ilyenkor mi a jó megoldás.

Az inverter felelős az áram átalakításáért, hogy a napelemből érkező energiát fel tudjuk használni. Az áramszolgáltató felé történő engedélyeztetés kizárólag az inverter méretéhez és típusához kötött, ez határozza meg a szükséges kapacitását a villanyóra szekrénynek is. Már meglévő, rosszul méretezett rendszernél, amennyiben az inverter már nem terhelhető tovább, tehát nem tudjuk kiegészíteni a rendszert pár panellel, hogy a megnövekedett fogyasztást is kielégítse; kicsit nehezebb dolgunk van.

Minden inverternél meg van határozva egy érték, amit nem tudunk túllépni. Mivel a napelemek mérete és teljesítménye folyton változik, így a bővítést is csak úgy tudjuk megtervezni, hogy műszakilag kompatibilis legyen a meglévő napelem az újjal. Ha le szeretnénk ismét nullázni a villanyszámlánkat, akkor egy új, nagyobb teljesítményű invertert kell engedélyeztetnünk az áramszolgáltatónál. Amennyiben nincs meg az ehhez szükséges teljesítményünk, egy 10 KW-os inverterhez például elég 3x16 Amper, azonban egy 12,5 KW-os inverter már 3x20 Amperes kismegszakítókat igényel, ennek megléte nélkül az áramszolgáltató az igényt sem fogadja be napelemes rendszer telepítésére. Ez természetesen plusz költség, ami mellé az inverter költsége, illetve az új csatlakozási tervdokumentáció elkészítése, esetleg más típusú kötődobozok ára is hozzáadódik.

Ezzel ellentétben, a Hódszolár Kft minden rendszerét úgy tervezi meg, hogy minden lehetőségét meghagyjuk a bővítésnek. Amennyiben a Megrendelővel történt egyeztetéskor kiderül, hogy mi az, amit a család biztosan tervez beszerezni a jövőben (például elektromos autó, medence fűtés, jacuzzi, villanybojler, klíma), úgy akkora inverterre adunk ajánlatot, hogy minderre később legyen lehetőség. Az inverterek árai között egyébként egyáltalán nem nagy az árkülönbség, viszont így megspórolunk egy változó időtartamú engedélyeztetési folyamatot. A biztosan tervezett fogyasztókon felül is hagyunk egyébként egy minimális bővítési lehetőséget, így amennyiben megváltozik a család fogyasztási szokása, akkor is orvosolni tudjuk a keletkezett villanyszámla problémáját. Az okos rendszerek esetében, a SolarEdge inverter sokkal inkább bővíthető, egy hagyományos inverterhez képest (például Fronius, SolaX). Egy korábban említett 12,5 KW-os SolarEdge inverter egészen 16,85 KW-ig bővíthető, azonban már 40%-on elindul. Ez azt jelenti, hogy engedélyeztethetünk egy 12,5 KW-os invertert, ha van 3x20 Amperünk, 5 KW-nyi napelemmel, amit később akár 16,85 KW-ig is ki tudunk maximalizálni. Ezzel ellentétben egy ugyanekkora Fronius inverter 15,62 KW-ig bővíthető, viszont mivel a napelemek nincsenek optimalizálva, ezért, ha például évekkel ezelőtt 280 W-os napelemeket szerelt a kivitelező, most pedig már nem gyártanak ilyen kis teljesítményű paneleket és csak 350 W-os modult tudunk szerelni mellé, akkor a sorba kötött, két különböző teljesítményű napelem közül a kisebb teljesítményt fogja tudni hozni mindegyik. Tehát hiába szerelünk 350 W-os napelemet a meglévőhöz, azok is csak 280 W-ot tudnak majd termelni.

Az okos rendszer további előnyeiről itt tudtok olvasni!

Az ingyenes helyszíni felméréskor van lehetőség minden, akár mostani, akár későbbi igényt megbeszélni a kivitelezést vezető kollégánkkal, aki felméri a ház adottságait, a tető és a villanyóra kapacitását és ezek alapján minden érdeklődő egy jól megtervezett, személyre szabott árajánlatot kap. Az árajánlatban nincsenek rejtett költségek, minden tételesen szerepel az utolsó kábeltípusig.

Ezt követően bármilyen felmerülő kérdésre válaszolunk, akár az irodánkban is. A következő lépés a villanyóra teljesítményének ellenőrzése. Amennyiben nem áll rendelkezésre a megfelelő méretű kismegszakító, ennek a bővítését a Megrendelő tudja intézni az áramszolgáltatónál. Amikor megtörtént a bővítés, vagy amennyiben nem is volt rá szükség, begyűjtjük az engedélyeztetéshez szükséges adatokat és dokumentumokat. Magánszemélyek esetében csupán a személyes adatokra, tulajdoni lapra, villanyszámlára és térképmásolatra van szükségünk. Vállalkozások esetén, ezek kiegészülnek egy cégkivonattal és aláírási címpéldánnyal.

Minden szükséges adat rendelkezésre állása esetén, kolléganőink előkészítik az áramszolgáltatóhoz beadandó, aláírandó nyilatkozatokat. Miután minden tulajdoni lapon szereplő tulajdonos aláírta ezeket, a villamos tervezőnkön keresztül benyújtunk minden dokumentumot az áramszolgáltató felé, majd elkészül a csatlakozási tervdokumentáció is. Az adatbegyűjtéssel, aláírással, beadással együtt, ez a folyamat akár pár nap is lehet. Szintén aláírásra kerül a vállalkozói szerződés.

Az igénybejelentésre válaszul érkezik az áramszolgáltató engedélye, ami alapján megkezdhető a kivitelezés. Ekkor lesz aktuális az előleg, tehát egészen idáig (az igénybejelentéstől számítva várhatóan 1-1,5 hónap) nincs semmilyen fizetési kötelezettség.

A kivitelezéshez szükséges anyagot megrendeljük, közben -nagyobb rendszereknél- előszereljük a tartókat. A szerelés legtöbb esetben egy napot vesz igénybe, ami után kiküldjük az érintésvédelmi felülvizsgálatot végző kollégánkat. Ez is általában pár napot vesz igénybe. A hálózati csatlakozási szerződés megérkezésekor (engedély után nagyjából 1-1,5 hónap), egy aláírást követően készre jelentjük a napelemes rendszert az áramszolgáltató felé. Telefonos egyeztetés után ők mennek ki lecserélni vagy átprogramozni a mérőórát (pár naptól akár egy hónapig is húzódhat), innentől kezdve termel a napelem.

Összegezve tehát, egy önerős projekt esetén nagyjából 3-4 hónap, mire mi átadjuk a rendszert, nem számolva a mérőóracserét.

Nézzük, miben más egy pályázatos projekt megvalósulása!

Az adatok begyűjtése, engedélyeztetés és szerződéskötés hasonlóképp működik. Minden a pályázat beadásához szükséges dokumentumot előkészítünk, ami ránk tartozik. Azonban kizárólag a pályázati elbírálás után kérjük az előleget, rendeljük az anyagot és kezdjük a szerelést. Pályázatfüggő, de ez általában több hónapot, akár évet is igénybe vehet, így rajtunk kívül álló okok miatt ugyan, de egész sokáig is elhúzódhat egy átadás ebben az esetben.

A végelszámoláskor a pályázatos záró dokumentumokkal egészül még ki a folyamat.

Az aktuális pályázatainkat itt láthatjátok!

További bejegyzések
Elvesztél az információk tengerében? Szaldó? Bruttó? Mi segítünk!

Meglévő rendszertulajdonosok, 2023.09.07. előtti igénybejelentéssel rendelkezők Nemrég írtunk blogot a várható fejleményekkel kapcsolatban, akkor azonban még csak kalkulálni tudtunk az esetleges lehetőségekkel. Nagy port kavart az a TikTok videó, amiben az éves szaldó megszüntetését vetítette előre Lantos Csaba energiaügyi miniszter a már meglévő napelemes rendszerek vonatkozásában. Ezt követően a Fidesz frakcióvezetője a bejelentés felülvizsgálatát kérte, […]

Tovább olvasom
Nézzük az aktuális helyzetet!

Kedves Ügyfeleink, Érdeklődők! Az elmúlt hetekben nap, mint nap fokozott figyelemmel kísérjük az őszre ígért konkrét információkat, ami egyaránt hatással lehet meglévő és leendő Ügyfeleinkre is. Ezért készítettünk egy rövid összefoglalót az aktuális helyzetről. Meglévő napelemes rendszerrel rendelkező Ügyfelek: Még van remény, nincs minden veszve! A múlt héten nagy port kavart Lantos Csaba energiaügyi miniszter […]

Tovább olvasom
Van már engedélyed?

Mi vonatkozik azokra, akik már rendelkeznek hálózatra visszatápláló (2022 októberig beadott igénybejelentés esetén) engedéllyel, szerződéssel? A jelenleg ismertek szerint még mindig azok járnak a legjobban, akik tavaly időben intézkedtek és akár önállóan, akár egy napelemes cégen keresztül, de beadták az igénybejelentésüket az áramszolgáltató felé. Náluk ugyanis minden feltétel adott. Az áramszolgáltató lassú ügyintézésének ellenére, mostanra […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram