Nem éri hátrány a napelemes ügyfeleket a szolgáltatóváltás miatt

Az MVM Next, az EON Hungária csoport és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közös tájékoztatása szerint minden érintett ügyfél, beleértve a háztartási méretű kiserőművel rendelkezőket is, az Elmű-Émásztól végszámlát kapnak majd, amely az éves szaldóelszámolás megszokott rendjében is változást jelent.

Annak érdekében, hogy a többlettermeléssel rendelkező napelemes ügyfeleket ne érje hátrány a rendkívüli elszámolás miatt, az elmúlt időszakban az átadó és az átvevő fél kidolgozta a megoldást: azoknál a háztartási méretű kiserőművel rendelkező ügyfeleknél, akiket az elszámolás kedvezőtlen lenne pénzügyileg, az MVM Next az éves elszámolás idején a rendszerhasználati díjak kiszámításánál az Elmű-Émász elszámolásának eredményét is figyelembe veszi, így az ügyfeleknek a szolgáltatóváltás nem jár majd hátrányos következményekkel. A megoldásról az érintetteket az MVM Next tájékoztatni fogja.

A tájékoztatás szerint az energiahivatal megvizsgálta a háztartási naperőművek termelésének elszámolására kidolgozott szolgáltatói javaslatot, és megállapította, hogy a megoldás korrekt feltételeket teremt a naperőmű-tulajdonosok számára, alkalmazásával a naperőműves háztartásokat nem éri anyagi kár, és a javaslat a hatályos jogszabályoknak is megfelel.

A MEKH, mint szabályozó hatóság továbbra is nyomon követi a szolgáltatóváltás folyamatát, és ellenőrizni fogja a javaslatban foglaltak gyakorlati megvalósulását is.

A MEKH jelezte azt is, hogy a háztartási naperőművek esetében alkalmazandó szaldó elszámolás 2023. december 31-ig érvényben marad, és minden további szolgáltatóváltás esetén ezt kell alkalmazni.

További bejegyzések
Hitelkonstrukció vállalkozások számára 2023-ban

A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, az energiahatékonysági fejlesztésekhez pedig forrásokra van szüksége a kkv-knak. A magyar kkv-k talpon maradásának és versenyképességének megőrzése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5%-os ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit. 2023 januártól […]

Tovább olvasom
Otthonfelújítási támogatás 2022.12.31. után

Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben. A támogatást 2023.03.31-ig vehetik igénybe azok, akik kizárólagosan vagy részben napelemes rendszert szerettek volna elszámolni és Mivel sok mindenkinek elhúzódtak a folyamatban lévő projektjei, mint pl a tetőáthajtás, sok esetben a napelemes rendszer nem kerülhetett fel a tetőre, a Kormány erre […]

Tovább olvasom
Nem érdemes tovább várni, pályázat nélkül is megéri napelemet telepíttetni!

Marad a rezsicsökkentés, a Magyar Kormány szerint mintegy 100 ezer kkv részére, azonban ennek szigorú feltételei vannak. Blogbejegyzéseinkben ezeket szedtük össze, illetve, hogy mire számíthatnak azok a vállalkozások, akik kiesnek a kedvezményes villamosenergia- és földgázárra jogosultak köréből. Kitérünk arra is, hogy melyik két fontos dátumot kell feljegyezzük a közeljövőre vonatkozóan. 2022. augusztus 1-től megváltozik az […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram