Szaldó vs bruttó elszámolás

Egy napelemes rendszer nem egyenletesen termel az év során, vagy a hónapok során, de még a napok során sem. A napelemes rendszer nappal termel, és a nappali termelés mennyisége akár 400%-kal magasabb lehet nyáron, mint télen. Tehát az év során a napelemes rendszer által termelt energia nagy része nyáron termelődik, napközben.

Mi azonban nemcsak napközben és nyáron fogyasztunk áramot, hanem folyamatosan, esténként és éjszakánként is, valamint télen. A nyári napi termelést pedig nem fogyasztjuk el mindet azonnal. Amit nem fogyasztunk el, azt a rendszerünk visszatáplálja a hálózatba, az áramszolgáltató máshol hasznosítja ezt az áramot, amit pedig olyankor fogyasztunk, amikor nem termel a rendszerünk, pl. éjszaka, azt a hálózatból vesszük az áramszolgáltatótól. Ez azt jelenti, hogy szabadon használhatjuk a hálózatot, mint egy akkumulátort.

3 különböző módon felhasznált energia között tehetünk különbséget:

  1. megtermelt és azonnal el is fogyasztott energia
  2. megtermelt és azonnal el nem fogyasztott (hálózatba táplált)
  3. a hálózatból vett energia (amikor nem, vagy nem eleget termel a rendszerünk)

Ahhoz, hogy igazságos legyen a rendszer, szükséges egy éves elszámolás, amely összesíti ezeket, és kiszámolja, hogy mi tartozunk az áramszolgáltatónak, vagy az áramszolgáltató nekünk.

Hogyan történik az elszámolás, és mi várható a jövőben?

Szaldó elszámolás:

A szaldó elszámolás azt jelenti, hogy az áramszolgáltató évente megnézi, mennyit termelt a napelemes rendszerünk, valamint mennyit fogyasztottunk az adott évben, és a kettő különbözetét vagy nekünk kell rendeznünk az áramszolgáltató felé (amennyiben többet fogyasztottunk, mint termeltünk), vagy az áramszolgáltatótól igényelhető vissza egy bizonyos összeg, ha többet termeltünk, mint amennyit fogyasztottunk.

A ma is használt éves szaldós rendszerben tehát az áram ára magánszemélyeknél (a visszaigényelhető túltermelést kivéve, erről lentebb írunk) minden esetben nagyjából 38 Ft (áramdíj / kWh + rendszerhasználati díj + ÁFA).

Nézzünk egy átlagos családot példaként!

A család 5900 kWh-t fogyaszt évente, ez évi 224 200 Ft-os villanyszámlát jelent (havi majdnem 19 000 Ft-ot).

Ahhoz, hogy kiváltsák az éves fogyasztásukat, telepíttetnek egy 5 kW-os napelemes rendszert, ami évente pont az ő fogyasztásukat tudja majd fedezni. Felkerül a napelemes rendszer, módosul a hálózati csatlakozási szerződés a család és az áramszolgáltató között, és elkezdődik az éves szaldó elszámolás.

A Minta család napelemes rendszere

  • éves termelésének (5900 kWh) 40%-át, azaz 2360 kWh-t fogyasztja el azonnal
  • éves termelésének (5900 kWh) 60%-át, tehát 3540 kWh-t táplálja vissza a hálózatba
  • majd megvásárolja az utóbbit (3 540 kWh) olyankor, amikor a rendszere nem termel.

Mivel ezek kiegyenlítik egymást, nem keletkezik villanyszámla.

Ha a napelemes rendszer 1 800 000 Ft-ba került a Minta családnak, akkor a megtérülés a következőképpen alakul:

Mivel ők évente a 224 200 Ft-os villanyszámla helyett 0 Ft-ot fizetnek, évi 224 200 Ft-ot takaríthatnak meg.  A megtérülés így 1 800 000 Ft / 224 200 Ft = 8 év lesz.

Túltermelés vagy alultermelés

Ha a család az adott évben nem fogyasztja el a napelemes rendszer által megtermelt 5900 kWh energiát, hanem kevesebbet fogyaszt -tegyük fel- 1000 kWh-val, akkor túltermelésről beszélünk.

Ez az egyetlen olyan eset jelenleg, amikor az ár nem 38 Ft / kWh, hanem csak nagyjából 14 Ft. Így a család év végén visszaigényelhet 1000 * 14 Ft-ot, azaz 14 000 Ft-ot.

Ha azonban a család az adott évben nem kevesebbet, hanem többet fogyasztott annál, amit a napelemes rendszere termelt, mondjuk szintén 1000 kWh-val, akkor év végén az áramszolgáltató benyújtja a számlát a szokásos 38 Ft-os árral számolva, így a Minta család 1000 *38 = 38 000 Ft-ot fizet az év végén.

A szaldó elszámolás a 2023 végéig telepített napelemes rendszereknél érvényes, és ezek esetében a szaldó elszámolás megmarad 2024 után is, feltéve, hogy nem vesznek igénybe vissza nem térítendő támogatást!

Bruttó elszámolás – ami 2024-től jön

Az áramszolgáltató más áron fogja megvásárolni az általunk hálózatba visszatáplált energiát, mint amennyiért mi vásároljuk az áramot a hálózatból. 

Az ár, amit az áramszolgáltató fog fizetni a hálózatba feltáplált energiáért még nem ismert, ezt a kormány a későbbiekben fogja meghatározni.

A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség javaslatai alapján jó esély van arra, hogy kedvező áron vásárolja az áramszolgáltató a napelemes rendszerek által termelt áramot.

Mindenesetre bemutatunk 2 esetet: amikor az áramszolgáltató 20, vagy 25 Ft-ért vásárolná meg az általunk a hálózatba visszatáplált energiát. Nézzük meg ismét a családot, akik egy 5 kW-os rendszert telepítettek!

Először vegyünk egy kedvezőtlen esetet: hogy az áramszolgáltató 20 Ft-os áron vásárolja tőlünk a hálózatba táplált energiát.

Az éves megtakarítás így 224 200 – 63 720 = 160 480 Ft

A megtérülés pedig 1 800 000 Ft / 160 480 Ft = 11,2 év.

Az éves megtakarítás ebben az esetben 224 200 – 46 020 = 178 180 Ft

A megtérülés pedig 1 800 000 Ft / 178 180 Ft = 10,1 év.

Mikor történik az átállás, és mi lesz a mostani rendszerekkel?

A 2024-től telepített napelemes rendszerek esetében már az új, bruttó elszámolásos rendszert fogják alkalmazni. 

A 2024 előtt telepített napelemes rendszerek esetében azonban megmarad a szaldó elszámolás egészen addig, amíg nincs szükség új hálózati csatlakozási szerződésre (tehát amíg pl nincs invertercsere, aminek az aktuálistól eltérő a teljesítménye).

Mit javasol a Hódszolár Kft.?

Azoknak, akik önerőből finanszírozni tudják a napelemes rendszert, azt javasoljuk, vágjanak bele, és legyen meg a rendszer még bőven 2024 előtt, hogy rájuk még a szaldó elszámolás vonatkozzon!

Ha ezt az utat választja, akkor érdemes már most végiggondolni a következő 10-15 évben tervezett egyéb beruházásokat, amelyek módosíthatják az áramfogyasztását, és a szükséges mérettel nagyobb invertert beszereltetni, mint amekkora a napelemes rendszerhez szükséges lenne. Így a későbbiekben hálózati csatlakozási szerződésmódosítás nélkül bővítheti napelemes rendszerét a napelem (DC) oldalon.

További bejegyzések
Elvesztél az információk tengerében? Szaldó? Bruttó? Mi segítünk!

Meglévő rendszertulajdonosok, 2023.09.07. előtti igénybejelentéssel rendelkezők Nemrég írtunk blogot a várható fejleményekkel kapcsolatban, akkor azonban még csak kalkulálni tudtunk az esetleges lehetőségekkel. Nagy port kavart az a TikTok videó, amiben az éves szaldó megszüntetését vetítette előre Lantos Csaba energiaügyi miniszter a már meglévő napelemes rendszerek vonatkozásában. Ezt követően a Fidesz frakcióvezetője a bejelentés felülvizsgálatát kérte, […]

Tovább olvasom
Nézzük az aktuális helyzetet!

Kedves Ügyfeleink, Érdeklődők! Az elmúlt hetekben nap, mint nap fokozott figyelemmel kísérjük az őszre ígért konkrét információkat, ami egyaránt hatással lehet meglévő és leendő Ügyfeleinkre is. Ezért készítettünk egy rövid összefoglalót az aktuális helyzetről. Meglévő napelemes rendszerrel rendelkező Ügyfelek: Még van remény, nincs minden veszve! A múlt héten nagy port kavart Lantos Csaba energiaügyi miniszter […]

Tovább olvasom
Van már engedélyed?

Mi vonatkozik azokra, akik már rendelkeznek hálózatra visszatápláló (2022 októberig beadott igénybejelentés esetén) engedéllyel, szerződéssel? A jelenleg ismertek szerint még mindig azok járnak a legjobban, akik tavaly időben intézkedtek és akár önállóan, akár egy napelemes cégen keresztül, de beadták az igénybejelentésüket az áramszolgáltató felé. Náluk ugyanis minden feltétel adott. Az áramszolgáltató lassú ügyintézésének ellenére, mostanra […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram