Gáz- és villanyársokk rázhatja meg Európát

Európának hamarosan energiaár sokkal kell szembesülnie a földgáz és az áram árának rekodszintre ugrása miatt. Kevés a gáz, nagy a kereslet, az áremelkedés tovább fűtheti az inflációt.

A gázkínálat csökkenése jelentősen megemelte az energiatermelés költségeit az Egyesült Királyságtól Németországig mindenhol, miközben az újranyitások miatt a kereslet növekszik. Az emelkedő árak tovább fűtik az inflációt és azzal fenyegetnek, hogy gátolják a gazdaság fellendülését, mivel emiatt az energiaigényes iparágak, mint például a műtrágya- és acélgyártás csökkenthetik kibocsátásukat – írja összefoglaló elemzésében a Bloomberg.

Az árak annak ellenére emelkedtek, hogy ez általában nem szokott jellemző lenni a nyári hónapokra, amikor a kereslet jellemzően alacsony. Ez viszont azt jelentheti, hogy a szokásosnál magasabb árakra kel felkészülni a tél folyamán, s arra, hogy a szolgáltatók azokban az országokban ahol nem központilag szabályozott a piac akkor kezdik el emelni az árakat, amikor a vártnál magasabb infláció már amúgy is fejfájást okoz. Ráadásul egy ilyen környezetben a politikusoknak is nehezebb lehet átverniük a szükséges intézkedéseket a környezetkímélőbb zöld energiára való átállás érdekében.

Az igazi gond még el sem kezdődött, Európa nagyon nehéz tél elé nézhet – mondta Julien Hoarau, a francia Engie SA nevű közszolgáltató cég EnergyScan nevű elemzőcégének vezetője. A holland tőzsdén jegyzett, benchmarkként használt európai földgázkontraktusok határidős árfolyama hétfőn rekordszintre emelkedett, akárcsak a brit árak. Nagy-Britanniában a villanyáram ára szinté rekordszintre ugrott, míg Németországban az egyéves kontraktusok tették ugyanezt. Ez utóbbi számít Európa legnagyobb árampiacának.

A forró időjárás és a gyenge szélerősség gátolták a megújuló energiák energia előállítását, ez viszont a fosszilis alapú áram felhasználását növelte, ami a szén árának idén eddig 70 százalékos emelkedéséhez vezetett.

Már most fűti az inflációt

Európa eleve alacsony gázkészletekkel vágott neki az idei évnek, miután a kemény tél miatt alaposan leürültek a kontinensen a tárolók. A készleteket nem volt könnyű pótolni azóta sem, miután Oroszország korlátozta a szállításokat, s miközben Ázsiában igyekeztek megszerezni egy csomó olyan LNG szállítmáynt, amely amúgy Európába  ment volna. Európa eközben a saját kitermelésére sem hagyatkozhat, mivel egy csomó üzemzavar akadályozta például idén az északi-tengeri mezők kiaknázását, s úgy tűnik, hogy a hatalmas hollandiai, Groningen gázmező is a tervezettnél három évvel hamarabb kimerülhet – írja az összefoglaló. A gázárak jelenleg olyan magasak, hogy ha átszámolnánk azt fűtőérték alapján az olaj árára, akkor meghaladná azt, s erre nagyon ritkán van példa.

Az emelkedő energiaárak már most is hozzájárultak ahhoz, hogy az infláció Európa-szerte, így Németországban is 2008 óta nem látott magasságba, 3,4 százalékra ugrott augusztusban. Ez még rosszabb is lehet, ha például idén télen megismétlődik az a szokatlan hideg, amire 2018-ban volt példa. Ekkor a gáz ára olyan magasságokba emelkedhet, ami 100 dollár feletti olajárnak felelne meg – mondta az EnergyScan szakértője. Az olyan nagy energetikai cégek, mint az olasz Enel, vagy az osztrák OMV vezetői már figyelmeztettek arra, hogy nehéz tél előtt állunk. A Citigroup elemzői szerint az európai lakosság gáz és villanyszámlái akár 20 százalékkal is drágulhatnak idén. Miközben a kontinens nagy szolgáltató cégei már elkezdték a lakossági tarifák emelését, az S&P Global Platts londoni elemzői arra figyelmeztetnek, hogy az áremelések nyomán a kormányok egyre inkább szükségét érzik majd, hogy azok kedvezőtlen hatásait áthárítsák.

A gázár emelkedésének van egy másik hatása is. A magas árak mellett ugyanis egyre kifizetődőbb lesz a szén kitermelése is, ami felnyomhatja az ezek kitermeléshez szükséges engedélyek árfolyamát is.

További bejegyzések
Hitelkonstrukció vállalkozások számára 2023-ban

A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, az energiahatékonysági fejlesztésekhez pedig forrásokra van szüksége a kkv-knak. A magyar kkv-k talpon maradásának és versenyképességének megőrzése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5%-os ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit. 2023 januártól […]

Tovább olvasom
Otthonfelújítási támogatás 2022.12.31. után

Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben. A támogatást 2023.03.31-ig vehetik igénybe azok, akik kizárólagosan vagy részben napelemes rendszert szerettek volna elszámolni és Mivel sok mindenkinek elhúzódtak a folyamatban lévő projektjei, mint pl a tetőáthajtás, sok esetben a napelemes rendszer nem kerülhetett fel a tetőre, a Kormány erre […]

Tovább olvasom
Nem érdemes tovább várni, pályázat nélkül is megéri napelemet telepíttetni!

Marad a rezsicsökkentés, a Magyar Kormány szerint mintegy 100 ezer kkv részére, azonban ennek szigorú feltételei vannak. Blogbejegyzéseinkben ezeket szedtük össze, illetve, hogy mire számíthatnak azok a vállalkozások, akik kiesnek a kedvezményes villamosenergia- és földgázárra jogosultak köréből. Kitérünk arra is, hogy melyik két fontos dátumot kell feljegyezzük a közeljövőre vonatkozóan. 2022. augusztus 1-től megváltozik az […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram