Többlettermelés elszámolása az áramszolgáltatóval

Sokakat foglalkoztat, hogy mi a teendő a napelemek túltermelése, vagyis a pillanatnyi fogyasztásnál nagyobb áramtermelés esetén. Blogbejegyzésünkben az ilyen esetekre vonatkozóan nyújtunk tájékoztatást arról, hogy mi is a teendője a termelő fogyasztónak és hogyan érinti ez a hálózati szolgáltatót.

A napelem túltermelés jelentése

Mint tudjuk a napelemek csak nappal képesek energiát termelni. Ezt itt részleteztük korábban. Ugyanakkor azt is tudni érdemes, hogy a napelemes rendszerek egész éves működésük során az év különböző szakaszaiban másként termelnek. A napelemek a nyári időszakban például a többszörösét is meg tudják termelni annak a mennyiségnek, amit a téli, borúsabb hónapokban a napelemes rendszer több energiát termel, mint amennyit az adott időszakban el tud a háztartás vagy az üzem fogyasztani. Ilyenkor keletkezik az úgynevezett napelem túltermelés. Az el nem fogyasztott energiát a rendszer betáplálja a hálózatba. A másik eset, amikor nem termelnek a napelemek kellő mennyiséget, ilyenkor szükségszerű a hálózatról áramot vételezni az elektromos berendezések ellátásához.

A fent leírtak alapján pedig 3 különböző módon felhasznált energia típust különböztetünk meg a hálózatra visszatápláló (tehát nem szigetüzemű) napelemes rendszerek esetében: (A kettő közötti különbségről egyébként itt olvashatsz!)

  • megtermelt és teljességében el is fogyasztott, a szükségleteket maximálisan kielégítő energia
  • megtermelt, de azonnal el nem fogyasztott, vagyis hálózatba visszatáplált energia
  • megtermelt, de a hálózatból is vételezett energia

A fent bemutatott 3 eset közül utóbbi kettőnél szükséges elszámolni a helyi szolgáltatóval, annak függvényében, hogy a visszatáplált, vagy a vételezett energia volt-e túlsúlyban. Ez a gyakorlatban a szaldó elszámolás, ahol kilowattóra/kilowattóra alapon történik az elszámolás (ezt váltja fel 2024-től a bruttó elszámolás, amiről itt már írtunk). Az ad-vesz villanyórák segítségével elolvasható és éves szinten elszámolható a hálózatról vételezett és a betermelt energia mennyisége.

Amennyiben ezek kiegyenlítik egymást, akkor nullszaldóról beszélhetünk, amennyiben az egyenleg pozitív, akkor napelem többlettermelés volt. Sokak nem tudják, de a napelem túltermelés elszámolása megvalósítható a hálózati szolgáltatóval. A napelem túltermelés számlázása a legtöbb termelő-fogyasztó számára adott lehetőség. A többlettermelés visszaigénylése nem bonyolult folyamat! A szolgáltatók oldalán található kérvény és egy adóelőleg nyilatkozat benyújtásával és a pontos fogyasztási/termelési adatok megadásával visszaigényelhető a termelt energia ára. Mindenesetre érdemes tisztában lenni azzal, hogy mennyi a napelemmel termelt áram átvételi ára.

Napelem többlettermelés elszámolás lépései

Igen gyakori eset még egy fogyasztáshoz jól méretezett napelemes rendszer esetében is, hogy a termelő-fogyasztó az éves mérőóra leolvasásánál több villamosenergiát termelt a hálózatba, mint amennyit fogyasztott. Ilyenkor adott a lehetőség, hogy a napelem többlettermelés visszaigénylésre kerüljön. Ez általában nem nagy összeg, de nem érdemes veszni hagyni.

Amíg a termelt és vételezett energia kiegyenlíti egymást, addig a szolgáltató az energiadíj és a rendszerhasználati díjak összegével számolja el a megtermelt energiát. Vagyis annyit fizet érte, amennyiért adja. A többlettermelésnél azonban más a helyzet. Ilyenkor csak az energiadíjat számíthatja fel a termelő.

A napelem túltermelés miatti többlettermelés visszaigénylése roppant egyszerű folyamat. Minden termelő fogyasztó kap a szolgáltatótól HMKE (háztartási méretű kiserőmű) üzemeltetésére vonatkozó éves elszámoló számlát, melynek van egy számlarészletező része. A számla végösszeg fejezetében rögzítésre kerül, hogy a többletként keletkezett különbözetet a fogyasztó jogosult a szolgáltató felé kiszámlázni. Bár a szolgáltató weboldalán is található ennek menetéről információ, érdemes felkeresni az ügyfélszolgálatot is az aktuális termelői árak kapcsán.

Az MVM-nél a visszaigénylés igen egyszerű, a vállalat honlapján elérhető egy HMKE kérelem és nyilatkozat nevű dokumentum, melynek kitöltésével lehet kérelmezni a visszatérítést. Az alapadatok megadása mellett az „Értékesített villamos energia” sorba kell beírnunk az elszámoló számlán található többlettermelést. Hogy mennyi is a napelemmel termelt áram átvételi ára és a hálózatról vételezett áram díja aktuálisan, azt ki lehet keresni a korábbi számlákból vagy az MVM oldalán található árszabásból.

A kérelem mellett még egy adóelőleg nyilatkozatra is szükség van, ami szintén egyszerűen letölthető és kitölthető. A dokumentumot a munkáltatóval is alá kell írattatni, majd a kérelemmel együtt postai úton eljuttatni az MVM részére. Ezt követően fizetnek.

Szóval a napelem túltermelés számlázása a fenti lépéseket követve egyszerűen megoldható. Azt azonban fontos tudni, hogy az MFB-s hitelből megvalósított napelemes projektek esetében kizáró tényező a napelem túltermelés és visszaigénylés. Az ilyen módon létrehozott rendszereket minden esetben az adott fogyasztáshoz kellett méretezni, hogy elkerülhetőek legyenek a jövedelemtermelő beruházások.

Napelem túltermelés csökkentése egyszerűen

Amennyiben nem akarunk bajlódni a napelem visszatáplálás elszámolás lépéseivel, de még nem vásároltunk napelemes rendszert, akkor érdemes szakértőkkel egyeztetni a pontos és szükséges méretű napelemes rendszer meghatározásáról. Amennyiben viszont már van napelemes rendszerünk és évről évre napelem többlettermelés áll fenn, akkor érdemes lehet újabb fogyasztót tervezni az ingatlanba. Erre megfelelő lehet egy klíma vagy az elektromos fűtés, amivel környezetbarát módon kiválthatjuk a fűtési energiát és költségeket.

Persze előfordulhat olyan eset is, hogy a napelemes rendszer kiépítése megelőzi egy későbbi tervben lévő nagyfogyasztó beruházás integrálását (pl. elektromos fűtésre történő áttérés), és nem akarunk évekig egy nagyobb rendszer okozta napelem visszatáplálás elszámolás procedúrával bajlódni, viszont megfelelően elő szeretnénk készíteni hozzá a terepet. Ilyen helyzetre nyújt megoldást a Hódszolár Kft által készített összes árajánlat, ugyanis mi mindig úgy kalkulálunk, hogy minden személyre szabott igénynek megfeleljünk. Arra is van lehetőség, hogy a mostani fogyasztás kielégítéséhez szükséges napelemmel tervezünk egy nagyobb teljesítményű invertert. Engedélyeztetni csak az invertert szükséges, így bármikor ki lehet egészíteni később, akár a megnövekedő fogyasztást teljesen lefedve. Természetesen sokkal egyszerűbb dolgunk van egy okos rendszer esetén, ugyanis egy SolarEdge inverter sokkal inkább bővíthető és egy hagyományos rendszerrel ellentétben, nem rontják le a gyengébb teljesítményű panelek a jobbakat.

További bejegyzések
Hitelkonstrukció vállalkozások számára 2023-ban

A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, az energiahatékonysági fejlesztésekhez pedig forrásokra van szüksége a kkv-knak. A magyar kkv-k talpon maradásának és versenyképességének megőrzése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5%-os ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit. 2023 januártól […]

Tovább olvasom
Otthonfelújítási támogatás 2022.12.31. után

Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben. A támogatást 2023.03.31-ig vehetik igénybe azok, akik kizárólagosan vagy részben napelemes rendszert szerettek volna elszámolni és Mivel sok mindenkinek elhúzódtak a folyamatban lévő projektjei, mint pl a tetőáthajtás, sok esetben a napelemes rendszer nem kerülhetett fel a tetőre, a Kormány erre […]

Tovább olvasom
Nem érdemes tovább várni, pályázat nélkül is megéri napelemet telepíttetni!

Marad a rezsicsökkentés, a Magyar Kormány szerint mintegy 100 ezer kkv részére, azonban ennek szigorú feltételei vannak. Blogbejegyzéseinkben ezeket szedtük össze, illetve, hogy mire számíthatnak azok a vállalkozások, akik kiesnek a kedvezményes villamosenergia- és földgázárra jogosultak köréből. Kitérünk arra is, hogy melyik két fontos dátumot kell feljegyezzük a közeljövőre vonatkozóan. 2022. augusztus 1-től megváltozik az […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram